A pozitivitás elmélete – avagy mi a nyű az a boldogság?
Pozitívan gondolkodni nem egy nagy “was ist das”… Még a hülye is tud pozitívan gondolkodni mindenféle belegondolás nélkül… Mint azt már vagy kétezer éve tudjuk: Boldogok a lelki szegények…
Akkor mégis mikortól számít nagy dolognak a pozitív gondolkodás?
Hát bizony akkor hiteles egy, a pozitív gondolatok fontosságát fennhangon emlegető egyén, ha legalább egyszer már megjárta a poklot. Akkor nem csak olyan pap lesz, aki bár bort iszik mégis vizet prédikál.
Amikor minden happy az életünkben és a legnagyobb problémánk hordereje kb. akkora, hogy jaj milyen ruhát vegyek fel ma, vagy hogy lemaradtam a Barátok közt-ről mert nem működött a UPC… Na, akkor nem egy nagy kunszt pozitívan gondolkodni.
Ellenben, ha nagy traumákat, drámákat, betegségeket éltünk át, vagy élünk át nap mint nap ( pl. egy tartósan beteg gyermeket nevelő szülő, vagy egy egyedülálló, anyagi nehézségekkel küzdő édesanya), na akkor ha ő tud pozitívan gondolkodni az már valami.
Persze ez a pozitív gondolkodás nem csak 1-2 a fejünkben átszáguldozó kósza gondolatot jelent az én olvasatomban, hanem annál sokkal többet. Egy életmódot, egy szemléletet arról, hogy ebben a rohanó világban mi az igazán fontos, mik az igaz értékek, mi az, ami valós problémának számít.
Nem elég a fejünkkel pozitívan gondolkozni, a szívünkkel is pozitívan kell látnunk. Amíg az életünk nagy részét jelentéktelen piszlicsáré ügyekkel töltjük meg és homályos szemüvegen keresztül nézzük a valóságot, addig nem leszünk képben saját magunk ( földi) világban betöltött szerepével sem.
Régen a depressziósokat nem tutujgatták, hanem kemény feladatokat adtak nekik.
Ez valahogy ma is működőképes megoldás. Ha saját magunk önsajnálatával vagyunk elfoglalva, akkor nem vesszük észre, hogy mily picinke porszemek vagyunk az Univerzumban.
Ha mégis ki tudjuk nyitni a szemünket és meglátjuk a fától az erdőt rájöhetünk, hogy a keserűség magában hordozza saját antitézisét is. Amint saját magunkba nézünk és mi magunk elbírjuk engedni a fájdalmunkat, csalódásunkat meglátva a fényt az alagút végén, akkor, de csakis akkor rájöhetünk hogy a felhők felett mindig süt a nap, de ehhez el kell engednünk az átélt fájdalmakat és újra meg kell tanulnunk hinni. Hinni a csodákban, hinni abban, hogy lesznek szebb, jobb napok.
Kurt Tepperwein Ha nem boldogít engedd el c. könyvét olvasom közel 2 hónapja ( bocsánat Gyömrői Könyvtár a mostani határidőre tényleg visszaviszem 🙂 ) de amilyen kis vékony a könyv mindig tud valami újat mondani nekem.
Most éppen ezt találtam benne:
“… az élet tanulási folyamat! Az igazságtalanságok révén megtanuljuk, hogy dolgoznunk kell önmagunkon, meg kell tanulnunk Isten szeretetét megtapasztalni és azt is megtanuljuk, hogy éppen az igazságtalanságok révén tanulhatjuk meg Isten szeretetét. Isten minden teremtményét szereti, mindet egyformán szereti, és ezért nem is létezhet igazságtalanság. Isten azonban arról is gondoskodik, hogy mindenki megkapja azt, amire szüksége van, hogy továbbhaladhasson a fejlődés útján. Van, akinek látszólagos igazságtalansággal kell megbírkóznia ahhoz, hogy új felismerésekre tegyen szert, és végül meglelje a harmóniát. Ha igazságtalanságokkal kerül szembe, az csak lecke, amit el kell sajátítania.”
Én itt személy szerint az “Isten” szó mögé az alábbiakat írnám oda: sors, karma, stb. ugyanis úgy vélem, hogy biztos létezik egy központi rendezőelv, mely/Aki szerint minden okkal történik, de nem lehet megnevezni.
Azaz lefordítva “Vikire” az irományt: fogadd el mindig amit a gép dob, ne rágódj rajta, ne siránkozzál, hanem próbálj meg tanulni belőle. Ha maga az esemény nem árulja el miért is történt, próbáld meg azt megvizsgálni, hogy az esemény milyen változásokat, érzéseket, gondolatokat generált a Te és a környezeted életében, hátha abban megleled a válaszokat.
Sokszor ha magunktól nem nyílik ki a szemünk: -Hé ne sajnáld már magad! –Na, ilyenkor szoktunk kapni egy jó nagy pofont! Ébresztő! Azt hitted bajod van, kapsz egy igazit! Mi ilyenkor a megoldás? Sajnálgassuk magunkat? Fenéket! Keressük meg a kiutat!
Gyermekkori graffiti, de a mai napig emlékszem még rá (próbálom nagyon pontosan idézni, előre is elnézést kérek az ismeretlen szerzőtől) :
„Ha nem működik az ejtőernyőd és zuhansz lefelé az égből két lehetőséged van:
A, elkezdesz pánikba esve üvöltözni
B, csodálod a kilátást”
Ez így van! Bármi is történjen velünk az csak rajtunk áll, hogy hogyan éljük meg azt. Te melyiket választod?
A kép forrása az alábbi: http://pixabay.com/hu/sz%C3%ADv-szerelem-napkelte-hideg-jeges-590222/
