Ismeretlen ismerős
Kórházban lenni általában nem vidám dolog. Kivéve, amikor a pár napos ottartózkodás vége egy csodálatos kis élet.
Amíg az ember kórházban van, van ideje gondolkodni. Hogy miről is? Mindenről. Az élet nagy dolgairól, vagy arról, hogy mi mindent nem csináltunk meg otthon, hogy hívjuk már végre fel azt a barátnőnket, akinek egy éve ígérjük, hogy végre találkozunk, vagy egyszerűen csak az esik jól, ha semmiről sem gondolkodunk, csak nézzük a különleges színpompában úszó felhőket és azzal szórakoztatjuk magunkat hajnalonként, hogy hánykor kell a szomszéd utcában lakó kakas.
Az első 2 nap borzasztóan hosszú, aztán történik valami és elkezded értékelni, hogy de jó most végre van időm elolvasni azt a könyvet, amit már 1,5-2 éve terveztem, vagy, hogy beküldöm SMS-ben a Füles rejtvényeinek megfejtéseit, hátha végre én leszek az, aki megnyeri a bruttó 100.000 ezer forintot. És akkor utána természetesen gondolatban rögtön el is költöd a pénznyereményt.
Ha szerencséd van, akkor pedig normális szobatársakat kapsz. Hogy ki számít normálisnak? A hosszú kórházban eltöltött idők után a tapasztalatom szerint az a legjobb szobatárs, akinek sok élettapasztalata van és szereti is veled megosztani. Az, aki vidám, kedves, időnként szomorú, de életszerű történeteivel jó társaságnak bizonyul és így megkönnyíti neked a lábadozás pillanatait. Ritkán életre szóló barátságok is szövődhetnek egy-egy ilyen ismeretségből.
De vajon miért olyan egyszerű összebarátkozni egy kórházban? Miért van az, hogy jobban megismerünk valakit 1 éjszakai beszélgetés során, mint egy 20 éve ismert barátnőnket.
A magyarázat igen egyszerű. Az idegeneknek sokszor könnyebb megnyílni, mint a barátainknak, rokonainknak, szeretteinknek. Annak tudatában, hogy az illetőt valószínűleg sohase fogjuk viszontlátni és nem rendelkezik semmiféle információval sem előéletünkről, sem a címünket se tudja, így könnyen megnyílunk. És akkor elkezdünk mesélni, és mesélünk és mesélünk… És közben észre se vesszük, de a szobatársunk az óvodai jelünktől kezdve a legelőször szedett fogamzásgátlónk márkáján át egészen a 3 napja rosszul sikerült süteményig MINDENT tud rólunk. Néha többet, mint mi, magunk. És akkor, ott, a szobatárs pszichológussá is válik, de ő lesz a legjobb barátod, a nagy megmondó ember és úgy érzed, hogy nem is fáj annyira a szíved és ha ő mondja, akkor azt is elhiszed, hogy a dren cső kihúzása se fog fájni.
És bár a könyvből csak 2 oldalt sikerült elolvasnod és a Fülesből is csak az egyik beküldendőt oldottad meg, de a végén rájössz, hogy egy igazán fantasztikus élményben volt részed, mert szereztél egy igaz barátot, aki nem csak egy szobatárs volt, hanem ő maga lett az ismeretlen ismerős.
https://hu.pinterest.com/pin/569072102896152622/
https://hu.pinterest.com/pin/545498573596735835/