A kismadár
Volt egyszer egy kismadár, aki hosszú idő óta kalickában élt.
Gazdája annyira féltette, hogy nem engedte ki egy percre se a rácsok közül.
Nagyon félt, hogy elszökik.
Minél tovább volt bezárva a madárka, annál inkább nőtt benne a vágy, hogy kiszabadulhasson.
Szerette volna látni a kék eget, szeretett volna más madárkákkal találkozni.
De nem tehette. A gazdája nem bízott benne.
Attól félt, ha egyszer elrepül többé sose tér haza.
Egy napon viszont a kalitka ajtaja nyitva maradt. A kis hős sokat gondolkodott azon, hogy ki merjen- e repülni vagy sem.
Szerette a gazdáját és tudta ha meglátja az üres rácsokat, akkor lehet megszakad a szíve. Másrészről viszont olyan régóta be volt már zárva, hogy kezdte elveszíteni a reményt. A reményt arra, hogy lelke feltöltődjön és megint szárnyalni tudjon.
Egy jelre várt, hogy lépni merjen. Ekkor egy angyaltoll hullott le az égből a nyitott ablakon berepülve. Ez egyértelmű, hogy egy jel volt. Egy jel, mely indulásra buzdította.
Nagyon félt, hogy visszatalál- e a kaland után így még mindig bizonytalanul lépegetett előre, majd hátra.
Egyszercsak nagy bátorságra lelt, mert szíve azt sugallta neki, így kireppent a kalickából. Eleinte nagyon lassan repült, majd egyre biztosabb lett magában. Nem is kellett sokat várnia megjelent egy másik kismadár akivel összebarátkozott. Megbeszélték, hogy máskor is tudnak beszélgetni majd a nyitott ablakon keresztül miután a madárka visszarepült a kalickájába.
Így is történt. A bátor madárka visszarepült a kalickájába és így nem törte össze a gazdája szívét.
Lett egy barátja, aki minden nap meglátogatta őt. Többé nem volt már magányos.
