Survivors- azaz a munka (és a tanulás) nemesít

Survivors- azaz a munka (és a tanulás) nemesít

Talán még sose volt olyan fontos a különböző irányú tanulmányok végzése és szerteágazó munkatapasztalatok szerzése, mint a mai világban.

Most, amikor egyik napról a másikra becsődölhetnek nagy vállalatok is, amikor sokszor annak kell örülni, ha bármilyen munka is akad és akkor, amikor a hatalmas sebességgel fejlődő technológiákat nem győzik utolérni az újabbnál újabb modern számítástechnikai eszközök, most van itt a leginkább az ideje annak, hogy megtanuljunk a jég hátán is megélni…

Karácsonykor, 25- e reggelén indultunk családlátogatóba és a postaládánkban szórólapok voltak. Hogy ez miért érdekes? Mivel 24-én este még nem voltak ott. Azaz valaki 25-én nagyon-nagyon korán kelt és szórólapokat osztogatott. Hát persze ez a munkája, gondolhatnánk. Csakhogy én azt is tudom, hogy mivel jár ez a munka.

 Mi sose voltunk mélyszegénységben édesanyámmal, de voltak időszakok, amik nem mentek könnyen, mert bár nagymamám segített neki gyermekkoromban, de egyedül nevelt fel engem és ő volt a családfenntartó. Volt több olyan időszak az életemben, amikor azt se tudtuk édesanyámmal, hogy mit fogunk enni és komoly problémát okozott nekünk az a kérdés, hogy hány részletben tudjuk kifizetni a gázszámlát vagy, hogy mikor vehetünk cipőt. Anyukám évekig vásározott és a téli időszakokban pedig kézi kötéssel tartott el minket. Utána volt egy rövidáru boltja, de akkor még nem volt internet, facebook és egyéb reklámozási lehetőségek és egy idő után az V. kerületi bérlemények többe kerültek, mint a kitermelt bevételek és így csődbe ment.

Utána sokáig nem talált munkát, így én kezdtem el dolgozni az egyetemi tanulmányaim mellett. Az ELTÉN a Jogi karon volt egy év, ami fizetős versenyvizsgás volt a legjobb eredményt elérteket automatikusan felvették nappali tagozatos tanulónak állami támogatott képzésre. Ami nem volt kis szó akkoriban (se). Anyukámnak volt egy módos barátnője, aki kifizette nekem a tandíjat (akkor, 1996-ban 100.000 Ft volt) és cserébe én egy éven át korrepetáltam két 13 éves ikergyermekét. Nem volt büdös számomra a munka, már általános iskolás koromban is mindig azt kerestem, hogy mivel kereshetek egy kis pénzt. 13 éves koromban már benzinkúton autók ablakát mostam (akkor még lehetett ilyent is :-)). Nyáron amíg anyukám Pestre ment áruért, addig én árultam egyedül a ruhákat a szántódi kirakodó vásárban. Aztán a középiskola nyári szünetében felszolgálónak is álltam a Balatonnál (az első komoly berúgásom emléke azóta is összeköt egy jó barátnőmmel és egy bizonyos Citromfával…) 19 évesen elmentem dolgozni a Magyar Postához és az alábbi munkarendben dolgoztam: 04-07 napilapok kézbesítése biciklivel, 07-08 a kimaradt újságok, hetilapoké, 08-12 irodai adminisztratív munka. Utána hazamentem aludtam egy órácskát és utána 18-19 óráig gyerekeket mentem korrepetálni (általános és középiskolásokat). Hétvégén meg alkalmanként gyerekekre vigyáztam és takarításokat is vállaltam. Este 21-22 óra fele már úgy aludtam, mint a bunda, mert 3-kor keltem. Egyszer (anyukám és egy barátnője állítása szerint) felkeltem éjfélkor, felöltöztem és elindultam dolgozni, ők tereltek vissza az ágyba. Na erre a mai napig nem emlékszem, valószínűleg holdkóros voltam, ha nem lett volna ott anyu barátnője el se hittem volna anyunak. Igaz, nem sokáig csináltam ezt a munkát, csak szeptembertől november végéig, pont addig, mire megérkeztek az első nagy hidegek és mire leesett az első hó, addigra már be is fejeztem. De volt „szerencsém” kipróbálni, hogy milyen szakadó hideg novemberi esőben 2x átöltözve harmadjára is szarrá ázni, olyan erős antibiotikumot kapni a felfázásra, hogy hajnalban halucináltam és nem tudtam, hogy tényleg bújkált-e valaki a bokorban, vagy csak én képzeltem oda és még azt is megtapasztaltam, hogy milyen jó is az, ha az ember szétfagyott kezébe meleg poharas teát foghat. Hogy ez az egész miért érdekes? Miért írtam le? Miért gondolom azt, hogy ez bárkit is érdekel?

Mivel úgy gondolom, hogy sohase szabad elfelejtenünk 2 dolgot: Az egyik az, hogy honnan jöttünk, a másik pedig az, hogy a munka nem szégyen és nemesít. Sose bántam, akkoriban, hogy nehéz munkáim is voltak, akkor, ott hálás voltam minden egyes lehetőségért, hogy pénzt kereshettem, hogy esélyem volt rá, hogy segíthetem édesanyámat azokban a nehéz időszakokban.

 És ezekért az időszakokért így utólag is hálás vagyok a Jó Istennek, mert ezek megtanítottak arra, hogy megbecsüljem a munkát és a nehéz munkával megkeresett dolgok értékét. És a kemény munkanap után jól megérdemelt pihenésnél nem is volt jobb. Arra is megtanítottak a nehézségek, hogy a szegénységből kijönni csak egyetlen út van, az pedig a tanulás. Akármilyen szegény családból származik is valaki, ha meg van benne a kellő kitartás és szorgalom akkor sokra viheti. Sajnos bizonyos fizetős iskolák nem könnyen megengedhetőek és a tankönyvek is elég sokba kerülnek így elképzelhető, hogy sokan csak akkor tudnak tanulni, ha dolgoznak is mellette. A gond csak akkor van, ha olyan sokat kell dolgozni, hogy mellette már nem marad energia és idő a tanulásra. A lényeg az, hogy munka legyen és ne szégyelljük elvállalni.

Igaz nem lett belőlem milliomos (egyelőre :-)), de miután egy három éves olaszországi kinttartózkodás után hazajöttem teljesen elölről kellett kezdenem az életemet. Amivel gazdagabb lettem, az az olasz nyelvtudásom volt (előtte csak angolul és németül tudtam és egy érettségim volt) és erre alapozva kezdtem el továbbtanulni és 2001 óta majdnem az összes munkahelyemen használtam is az olasz nyelvet. Persze azóta is voltak nehezebb időszakok és valószínűleg lesznek is még, de sose tudhatjuk, hogy mi válik a hasznunkra a megszerzett tapasztalatainkból.  

Lehet, hogy a Pitagorasz tételt nem fogjuk sűrűn alkalmazni a hétköznapi életben, de tanulni mindig nagyon fontos, felnőtt fejjel is. Takarítani ugyanis egy diplomás is tud, ha akar, de egy diplomásoknak megpályázandó munkát nem fog tudni elvállalni az, aki még a 8 általánost se végezte el.

Írta: Kókai Viktória

Eredeti verzió- Gyömrő, 2015-01-06 Átdolgozott verzió 2015-02-03