A várakozás pszichológiája avagy a sürgősségi betegellátás tragi-komédiája

A várakozás pszichológiája avagy a sürgősségi betegellátás tragi-komédiája

 Az egészséggel is úgy vagyunk, mint sok más dologgal, amikor nincs, vagy annak elvesztése forog kockán, akkor felértékelődik…

Helyszín: egy orvosi ügyelet valahol Magyarországon

A fájdalom nem válogat. Ha nagy baj van munkaszüneti napokon mindenki idejön:

Gazdag, szegény, felnőtt és gyerek nemre, korra és hajszínre való tekintet nélkül.

Eredeti terveink szerint ma moziba mentünk volna, de izgalmakban itt sincs hiány és ez is 3 D- ben van…

 Kb. 11:20-kor érkezünk meg a rendelőbe.

Az, hogy ez a tömeg mindennapos-e azt nem tudom, de embertelen, az biztos.

Egy- két protekciós bejut max. 10 perces várás után, a többiek meg szépen várhatnak a sorukra. Aki szerencsés, annak akad ülőhely is (kihalásos alapon vannak az ülőhelyek) a többiek állnak.

12:40 kijön az asszisztens keres valakit.

Miután azt az információt kapjuk, hogy mindenki már csak 15 óra után fog sorra kerülni, felmorajlik a tömeg és mindenki megrohamozza a kérdéseivel.

Páran feladják és elmennek.

Aztán csend, míg egy „hölgy” hangot ad türelmetlenségének: kopog, kiabál a rászóló biztonsági őrrel, kötekedik a hozzászólókkal. (Én kicsit elkezdek félni… 8-9 éve voltam itt utoljára ugyanezzel a problémával szintén munkaszüneti napon. Akkor egy türelmetlenkedő a biztonsági őrrel verekedett össze és egyikük feje a radiátorral találkozott.)

Szóval ülünk tovább és várunk. Gyakorlott hipochonderként fel vagyok készülve: túlélőkészletemben ásványvíz, papírzsepi és fertőtlenítős kendő mellett a Füles Évkönyv is ottlapul.

Eltelik az első óra, amíg élvezettel fejtem a rejtvényemet. A második órában már keresgélek hogy mi lenne jó még olvasnivalónak.

14:05 újrakezdődik a szünet utáni rendelés…

Még félóra és miután már az összes felesleges SMSt kitöröltem a telefonomból 5 percenként nézek az órámra…

De az a nyamvadt idő csak nem telik…

Zavar a körülöttem lévők ideges, fájdalmas türelmetlensége és ha szerencsém van a kötözködő, káromkodó „hölgy” engem nem fog megtalálni…

15:00 körül megbeszéljük a mellettem ülő (előttem érkező) hölggyel, hogy egy itt működő kávé/italautomata jó kis profitot hozna.

 …Ez így működik: utálunk várni. És pedig várni nagyon sok helyen kell: orvosi rendelőben, bevásárláskor sorban állva, a felvételi ponthatárokra, megszületendő gyermekünkre, és még sorolhatnám…

Valamennyire vígasztaló, hogy még az ilyen üres időket is jól ki lehet használni. Mondjuk, azt nem tudom, hogyha most elővennék egy gobelin hímzést azt mennyire értékelné a kötekedő „hölgy”.

És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ajtó másik oldalán is emberek vannak. Orvosok, akik ahelyett, hogy otthon tennék éppen a semmit, úgy kell, hogy dolgozzanak, hogy pont a kint őket szídó embereknek nekik kell segítséget nyújtani és nem három papírt arrébb rakó adminisztratív munkát kell végezniük ilyen feszült viszonyok között.

16 óra előtt kicsivel végre bejutok. Kapok egy receptet. 2 percet voltam bent,no comment… De legalább fogok tudni éjjel aludni és valahogy kihúzom a következő munkanapig…

Írta: Kókai Viktória
Budapest, 2015-01-23

A kép forrása: http://pixabay.com/hu/impulzus-nyomk%C3%B6vet%C3%A9s-163708/