Az egyik legnagyobb kincs
Ahogy öregszem és nő tapasztalataim száma úgy gondolom, hogy három “olyan” kincs van, ami igazán fontos a teljességhez:
– legyen családunk és szeretteink
– legyen egészségünk
– legyen időnk
Az első két elemről most nem írnék, csak a harmadikról (bár valahol mindhárom összefügg egymással, mert aki olyan szerencsés, hogy sok ideje van a szeretteire, akkor az valahol már fél egészség is 🙂 ).
Az idő… érdekes a meghatározása, de most se fizikailag se filozófiailag nem szeretnék belebonyolódni, csak csupán “anyailag” :-).
Amikor egy édesanya kap egy kisbabát megtanulja értékelni azt, ami előtte “relatív ” sok volt neki az idejét (elsősorban saját magára). Aztán ahogy nő a pici úgy lesz újra több időnk, főleg ha már oviba is jár -és nem beteg-akkor még dolgozni is lehet alkalmanként. Egy anyának, főleg, ha több gyermeke van nem könnyű beosztani az idejét úgy, hogy a háztartás és a munka mellett saját magára is maradjon ideje és energiája.
Sokáig dühös voltam, hogy mennyi mindenre nem jut időm, most már ez megváltozott, igaz időm ugyanúgy beosztásra szorul, de én magam megváltoztam. Most már a legfontosabb számomra a jól eltöltött, minőségi idő. És az milyen? Ha lehet, olyan idő, ami a családomé, esetleg ami a hobbikra marad.
Amikor valaki majdnem meghal tudja, hogy ha visszakapja az esélyt az életre , ha kap még időt a Jó Istentől, a sorstól annál értékesebb nincs. Időt kapni arra, hogy máshogy éljünk. Arra, hogy olyan dolgokkal töltsük az életünk perceit amik igazán fontosak. Nem fecsérelni felesleges időket a félelemre, a szomorúságra a munkamániára. Csak arra ami igazán fontos és valódi: a jelenben átélt szépséges pillanatokra, melyeket a szeretteinkkel megélhetünk. Mert EZ AZ AMI IGAZÁN FONTOS!
🙂
a kép forrása az alábbi:
http://pixabay.com/hu/zseb%C3%B3ra-%C3%B3ra-sz%C3%A1mlap-id%C5%91-%C3%BAjs%C3%A1g-665871/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: