Kicsi a világ?

Kicsi a világ?

Én nem hiszek a véletlenekben. És te?

Mai eset, annyira cuki, hogy megosztom:

Kedves sógornőm barátkozós jelleme ma is rádöbbentett, hogy nincsenek véletlenek.

Erika Budán dolgozik egy virág boltban és betért ma hozzá egy kedves fiatalember. Ajándékot szeretett volna becsomagoltatni és szóba elegyedtek az ajándék apropóján.

Az ajándék egy Duplo játék volt, melyet rokonának vett. Erika elmesélte, hogy nálunk a családban is most kaptak a gyerekek lego asztalt ajándékba a volt főnökömtől, akivel nagyon jó barátok vagyunk a mai napig.

Erre a fiatalember rákérdezett, hogy a volt főnökömet nem Massimonak hívják-e véletlenül?

Erika mondta, hogy de igen. Erre kibújt a szög a zsákból, kiderült, hogy a fiatalember és Massimo régi ismerősök.  Rá pár percre a fiatalember írt nekem a facebookon, hogy most találkozott a sógornőmmel.

Erika ugyanis azt nem tudta, amikor mesélni kezdett, hogy azt a lego-asztalt anno együtt próbálgattuk megépíteni, együtt szedtük össze hozzá a kilóra vásárolt legokat, együtt gyönyörködtünk benne az irodában, ahol napi szintem megfordultunk (az asztalt véglegesen megépítő építészmérnökökkel Alidával és Lacival együtt).

Én biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül találkozunk emberekkel az életünk során. Jó persze a vonaton velünk utazók közül nem mindenkinek lesz szerepe az életünkben…

…de tuti biztos, hogy mindenki, aki hosszabb-rövidebb távon részese életünknek (legyen szó egy kollégáról, egy élettársról vagy egy jó barátról) mind-mind tanító mesterünk valamiben. Vagy pont mi tanítunk neki valamit (vagy több mindent).

Nem akarom túlelemezni, túlgondolni a dolgokat, de az biztos, hogy nem csak a lego-asztalnak volt/van közösségépítő ereje, de én a mai napig szeretettel gondolok azokra az emberekre, akik megismerték ezt a híres lego-asztalt. Ő (az asztal) egy ereklye. Egy jó emlék- szép barátság ereklye. Aki megismerhette örökre jó barát marad!

A képen napok óta tartó lego mániánk egyik terméke Spongya-lego-Bob (Ja, és a kislányom 🙂 )