17 egység vér…

17 egység vér…

Tavaly majdnem meghaltam…

Amikor valaki majdnem meghal átértékeli az egész életet, azt, hogy minek van értelme és minek nincs az életben és akkor rájön, hogy csakis egy dolognak van igazán értelme, magának az ÉLETNEK.

Próbálom maximálisan kizárni a szubjektivitást ebből a bejegyzésből, de lássuk be nem könnyű, ha valaki az életének a megmentéséről ír. Mégis azt szeretném, hogy ez az írás ne rólam szóljon, hanem azokról a Hősökről, akik nap mint nap körülvesznek minket, de álruhájuk miatt nem vesszük észre őket.

Hogy miért vannak álruhában? Azért mert ha nincs baj, akkor ők láthatatlanok…

Ilyen Hősök a Mentősök, az Orvosok, a Nővérek, a Tűzoltók, a Katasztrófavédők és a Véradók is! Amikor mindenki éli a hétköznapjait, akkor nem tudjuk milyen fontosak is ők. Aztán van az a szituáció, amikor csakis ők segíthetnek és kiderül, hogy ők az igazi ÉLET-mentők.

Most elsősorban mégis csak az Önkéntes Véradókról fogok írni. Azokról a civilekről, akik talán a legfontosabb kincsükből adnak másoknak, másokért, ez a kincs pedig a saját vérük.

Tegnap kislányom óvodai csoporttársainak (2 testvér 🙂 ) az apukája kiírta a facebook oldalára, hogy tizedszerre volt vért adni! Ez igen! Gratuláltam és meg is köszöntem Neki, hisz ez nem semmi teljesítmény! Erre tényleg büszke lehet mindenki! Ráadásul ez az apuka nem az ” unatkozó” kategóriába tartozik, két kisgyermeket nevelnek a feleségével és dolgoznak is. Minden bizonnyal más dolga is lett volna, de ő a véradást választotta tegnap délutáni programként.

Hányszor hallottuk már: Adj vért, életet menthetsz!?  Számtalanszor, mégis hányan mozdítottuk a fülünk botját?.. Most őszintén?!

Én, amíg nem tudtam az erős vashiányomról egyszer elmentem egy, a Tesco által szervezett véradásra, ahol kb fél órás sorbanállás után a nővér, aki rám nézett közölte: -Maga olyan sápadt, hogy nem adhat vért! -Pedig nagyon szerettem volna.

Aztán eltelt pár év és olyan helyzetbe kerültem, amikor a főszereplő a vér lett. 17 egység vérnek köszönhettem, köszönhetem az életemet. És természetesen azoknak az embereknek is, akik vették a fáradtságot és elmentek vért adni.

Ha ők nem mentek volna el, akkor én most nem írogatnám itt ezt a bejegyzést sem, akkor nem osztogatnék a facebookon, arra buzdítva, hogy mindenki, aki teheti menjen vért adni.

Vannak szeretteid? Van bárki az életedben, akit nem szeretnél elveszíteni? Gondolj bele, mi lenne akkor, ha szeretteiddel, családtagjaiddal bármi olyan történne, amiért vérre lenne szükségük? És most képzeld el azt is, hogy mi lenne akkor, ha nem lenne elég vér? Ugye milyen borzalmas? Még belegondolni is rossz. Pedig sajnos ez gyakran megesik. Hát igen, gondolhatnánk, hogy akkor be lehet hívni a családtagokat, ismerősőket véradásra. Na igen, persze lehet, hogy ez a megoldás is működhet, de az élet általában nem így működik. Mert ha baj van, akkor sokszor hirtelen, mindenféle előjel nélkül történik meg a baj. És a hirtelen dolgokon általában csak a gyors, azonnali beavatkozás segíthet… És ugyebár, akkor nincs idő ismerősöket, rokonokat verbuválni, akkor, ott, abban a pillanatban azzal a vérmennyiséggel kell dolgozni, ami adott…

Milyen jó is lenne, ha nem csak százezerszer megosztott like- vadász idézeteket és politikai szatírát lehetne olvasni a facebookon és egyéb social média felületeken. Mi lenne, ha lenne egy hétköznapi hős „verseny”? Ahol az önkéntes segítségnyújtás lenne az igazi érték? Ahol nem csak a vicces képek döntenének meg megosztási rekordokat, hanem azon bejegyzések is, amit olyan emberek írnak/ írtak, akiknél a vér tényleg életet mentett? Mi lenne, ha nem csak a Magyar Vöröskereszt reklámozná a véradást? Hanem mi magunk is azt tennénk? Miért is ne tegyük?

Ami pedig a szlogent illeti: Adj vért, életet menthetsz!” Nem kamu, én magam vagyok rá az egyik élő bizonyíték (nem csak ígéret)!!!

Foto:

https://www.pinterest.com/pin/532058143452580295/ és

http://pixabay.com/hu/egy-csepp-blob-v%C3%A9r-299775/