Ez az írás nem igazán lesz fontos senkinek, mint ahogy az illető sem, akiről most írni szeretnék. Eleinte nekem nagyon fontos volt, aztán úgy éreztem áthidalhatatlan az a szakadék, ami kettőnk között volt és lemondtam a kapcsolatunkról, egy idő után már nekem se volt semmivel se fontosabb, mint akármelyik idegen az utcáról. Aztán 5 éve történt valami… Meghalt.
Mostanában egyre többet gondolok rá és úgy érzem megint fontos nekem megpróbálni rendbe rakni azt, amit addig nem sikerült, amíg élt. Ez az ember az apám…
Igen apám. Nem apuci, nem édesapa, nem apucika és semmilyen más becéző szó. Ugyanis – amennyire én emlékszem- sose jutott el a kapcsolatunk arra a szintre, hogy más szavakkal is illessem azon kívül, hogy apu.
Aztán a halála sok mindenre felnyitotta a szememet. Rájöttem, hogy azzal, hogy meghalt nagyon sokat tanított nekem arról, hogy hogyan NEM szabad élni. Arról, hogy milyen az, ha az ember sodródik az árral és nem veszi fel a kesztyűt, arról, hogy milyen egy olyan élet, amit máshogy is, tudatosan is lehetne élni, és arról, hogy milyen is az, amikor már az se érdekel, hogy van-e kiút…
Folyt.köv.
Képek:
https://hu.pinterest.com/pin/184788390936020282/
https://hu.pinterest.com/pin/184788390936020282/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: