Az író is csak ember…avagy találkozás egy ismeretlen ismerőssel

Az író is csak ember…avagy találkozás egy ismeretlen ismerőssel

Azt mondják, hogy az életünk során nincsenek véletlen találkozások…

nem véletlenül járunk abban a kisutcában, ahol megtaláljuk a legjobb péket, nem véletlen hogy pont mi leszünk valakinek a gyermeke és az se véletlen, hogy ki az az idegen, aki pont azon a napon esik át egy szemműtéten amikor édesanyánk…

„ Amíg anyu alszik, Most itt üldögélek és írogatok anyukám kórházi ágya mellett.

Ma reggel történt, hogy édesanyámat kísértem be szemműtétre és egyik kedvenc írómat, példaképemet találtam ugyanazon az osztályon, hasonló beavatkozásra várva. A nevét nem írom meg személyiségi jogainak a védelmében, de annyit elárulok, hogy nem Kurt Tepperwein volt az…

Nagyon jó érzés volt Őt itt látni. Nekem. Neki nem biztos, hogy akkora élmény volt, hogy megműtötték a szemét. Az volt benne a jó, hogy majdnem az Ő egyik könyvét hoztam el magammal a hazafelé vonatozáshoz nem pedig ezt a K.T. könyvet, amit most is alátétként használok miközben írok.

Nagy valószínűséggel nem igazán értékelte volna, ha az orra alá dugok egy papírfecnit műtét előtt egy autogrammért, lehet azt írta volna bele, hogy „Anyád!” – persze ismerve a stílusát biztos vagyok benne, hogy nem ezt a szót használta volna, hanem választékosan körülírta volna, vagy egy példabeszédet írt volna a helyzet körülírására…

Illetve ami jól esett a lelkemnek az az volt még, hogy Neki nem okoz gondot akármelyik orvos megfizetése és Ő is azzal a drnővel műtteti a szemét, mint édesanyám…

Az meg már csak extra vicces, hogy amíg anyu műtét előtti vizsgálaton volt bent addig a facebookon pont kedvenc íróm ma reggeli posztolása volt olvasható…

Ez van… az író is ember! Sőt jó író az, aki igazán emberi! Halandó, velünk él és lélegzik, mirólunk, minekünk ír, úgy, mintha a mi kezünkben lenne a toll, mintha a mi gondolatainkat, érzéseinket írná le, írná ki magából.

Ő ilyen. Ő egyike legjobb íróinknak, valaki akinek unokáink irodalomkönyvében benne lesz a helye, valaki, akire felnézek és úgy érzem ha nem lett volna Ő is ilyen kiszolgáltatott helyzetben sose láttam volna meg az Ő emberi arcát is, mert eddig azt hittem, neki csak Isteni arca van.”

A fenti sorokat anyu ágya mellett írtam még aznap, 2015.08.24-én hétfőn egy Budapesti Kórházban amíg azt vártam, hogy felébredjen a műtét után.

Egy kedves barátnőmnek elmeséltem az egész találkozást és ő azt mondta, ugye tudod Viki, hogy ezt kaptad odafentről? Egy nem véletlen „ajándék”, amit Te kaptál. Mondtam neki, hogy igen, így érzem én is, hisz ennyi erővel találkozhattam volna LL Juniorral is vagy Fekete Pákóval, vagy akár még azt is el tudom képzelni, hogy egy világsztárral… de nem, én Ővele találkoztam! Pont Vele, aki két kedvenc íróm egyike, Vele, akinek könyvei egytől-egyig tanítások, Vele, aki ha belép egy szobába a 40 év feletti nők 80%-a tudja, hogy ki Ő ( a maradék 20 %  pedig csak azért nem tudja ki Ő, mert nem olvas), Vele, akit –Ákos után szabadon- úgy érzem, hogy nekem küldött az Ég. Azaz ezt a találkozást azért kaptam, hogy afféle útjelző táblásként megerősítsen abban, hogy jó úton haladok.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lett volna, ha az a „tetves” vonat másnap, amikor a szemműtét kontrollja volt nem késik egy bő fél órát és akkor pont odaértem volna a kórházba, amikor édesanyám Vele beszélgetett közel 20 percet, de rájöttem, hogy ennek pontosan így kellett történnie. Ugyanis ha találkozom Vele kedden is és én is tudok vele beszélgetni, akkor biztos vagyok benne, hogy egy irányváltoztatásra lett volna szükség az életemben.

Egy olyan új irány vételére, amit Tőle, mint Mestertől kaptam volna meg…

De azzal, hogy én adtam Neki útmutatást (igaz ez itt nem átvitt értelemben történt, hanem szó szerint megmutattam neki, hogy hol van a nővérpult :-)), ezáltal azt a megerősítést kaptam Odafentről, hogy jó úton vagyok, azon az úton amin Ő is jár sok-sok éve, azon az úton, ami Önmagunk megismerésén keresztül az egész Világ megismeréséhez vezet, azon az úton amit csak azok az emberek élhetnek meg, akik nem félnek a holnaptól és nem zárkóztak be a múlt miatt és akik az életüket kicsit Bakancslista- teljesítő- jelleggel élik meg nap mint nap.

Hogy mi is ez a Bakancslista teljesítés? Ha valaki megtudja, hogy meg fog halni -na nem úgy, ahogy mindenki tudja azt- hanem, amikor tudatosan egy lista alapján készülünk végrehajtani azokat a dolgokat amiket meg szeretnénk tenni még mielőtt meghalunk és sose mertünk megtenni amíg éltünk, vagy sose volt rá időnk, pénzünk vagy lehetőségünk. Legyen szó egy hegy megmászásáról, egy erotikus kiegészítőket áruló boltba való betérésről, egy drága külföldi útról, vagy csak simán egy kényeztető napról, amikor nem mások igényei szerint ugrálunk, hanem csak saját magunk vágyait követve töltjük az egész napot felkeléstől lefekvésig, azaz amikor a Carpe Diem nem csak cél, hanem maga az eszköz ahhoz, hogy teljes életet élhessünk, ahhoz, hogy Ön-tudatosan, mégis spontán építsük a Sorsunkat anélkül, hogy ezt túlgondolnánk…

Na ilyen az, amikor valaki megerősítést kap. Én úgy érzem egy ilyen találkozás részese voltam. Valószínűleg nem volt véletlen. Hát persze, akkor emiatt minden egyes vonat késésébe bele lehetne magyarázni valamit gondolhatnánk… és igen úgy gondolom, az se véletlen hogy ki melyik vonatot kési le… legfeljebb nem tudjuk az okát…

Az élet már csak ilyen: sose tudhatjuk biztosan, hogy miért pont akkor és pont velünk történnek a dolgok, de ha szerencsések vagyunk, akkor utólag mindig rájövünk, hogy a nagy találkozások olyanok, mint útjelző táblácskák életünk során…

A képek innen vannak:

https://www.pinterest.com/pin/352336370822572336/

https://www.pinterest.com/pin/535576580656553484/

https://www.pinterest.com/pin/474707616947109331/

https://www.pinterest.com/pin/471892867178614118/