A tizenhetes szám rejtélye

Homokba dugva

Homokba dugva
Avagy hogyan segítsünk másokon, amikor mi se fürdünk tejben- vajban…
14368762_1202841943113691_1369026578556169768_n
Amikor az ember kicsit jobban áll anyagilag, van egy bizonyos egzisztenciális- biztonságérzete, könnyebben tud odafigyelni másokra is, de amikor őmaga is munka,- és útkeresésben van nem könnyű mások terheivel is foglalkozni.
Egy hete volt egy gyűlésünk a helyi önkéntes csoportunkban, ahol az egyik oszlopos tagunk feltette az egyik legfontosabb kérdést, vajon miért nem csatlakoznak többen a csoportunkhoz? Ezen gondolkodom most már több, mint egy hete és a válaszokat nagy részt rajtam kívül véltem/vélem  felfedezni,  a válaszok egy részét viszont saját magamban.
Arra jutottam, hogy egy karitatív non-profit csoporthoz több ok miatt is nagyon nehéz nagy számban önkénteseket találni a mai világban.
Van, aki nem érzi magáénak mások problémáját, van akinél nem a segíteni vágyás hiánya áll fenn, hanem nem tud segíteni, mert se ideje, se energiája, se pénze nincsen rá. A saját problémái annyira lekötik a legtöbb embert mind lelkileg, mind anyagilag, hogy örülnek, ha a saját terheiket el bírják viselni.
Néha “homokba dugni” a fejünket könnyebb. Nem észrevenni a segítségre szorulót, azt gondolni nem az én dolgom, nem az én felelősségem… majd jön más és segít, nekem megvan a magam baja..
Tegnap a 6 éves kislányom a Nagyvárad téri aluljáróban egy kerekesszékes lánynak odavitte azt az aprót, amit a virágkötő hölgy nem fogadott el. Nem én küldtem, ő szeretett volna neki pénzt vinni. Utána a temető után megérkeztünk a Keletibe és adni szeretett volna pénzt a zebránál kéregető kutyás bácsinak is. Mivel még vennünk kellett valami ennivalót és nem sok időnk volt a vonat indulásáig azt mondtam neki- visszafele, ha marad pénzünk adunk. Ezt válaszolta nekem: -Gonosz vagy anya. Én inkább szegény leszek, mint gonosz. (Anyja lánya :-)) Feltettem neki a kérdést- Anita, ha gonosz vagyok, akkor szerinted miért csinálom a Gyömrői Angyalokat? Hidd el, ha tudok, én is segítek, de amikor neked is szükséged van valamire azt nem adhatod oda másoknak- mondtam neki- furcsán nézett rám, nem értette, hisz eddig  ezt még nem hallotta tőlem… eddig arra tanítottam csak, hogyha valaki szegény segítenünk kell neki, ha nekünk van miből.
A vonathoz menet a bácsi nem állt már ott a kutyussal. Mondtam Ancsinak, hogy biztos kaptak pénzt és elmentek ebédelni. Szomorú volt.
Ma reggel pont arra jártam, a bácsi ottállt a kutyussal… Úgy döntöttem, hogy nem megyek el egy Pennyt keresni, hogy megvegyem azt a Szenillás kisnoteszt és kiskedvences füzetvinyettát Ancsinak amire pont semmi szüksége nincs, hanem inkább azt a 200 Ft-ot bedobtam a bácsinak. Nála lehet jobb helye lesz a pénznek, mint a Pennynél.
Azt hiszem jól döntöttem. Délután el fogom mesélni Ancsikámnak, hogy láttam a kutyust (és a bácsit) és adtam neki pénzt. Biztos örülni fog neki…
Ahhoz, hogy segíteni tudjunk a legtöbbször nem kell teli pénztárca. Sokszor egy kis átgondolás, vásárlásátcsoportosítás is elég. Mert a kevés is elég lehet sokszor. Ha még páran adnak a bácsinak pénzt, akkor megvan a mai ennivalóra valója…
Ezt ha sokan tudnák, lehet más lenne a világ…
Sok kicsi sokra megy és mint azt Szent Ágoston egyik idézete is mondja: “Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.  A szeretethez nem kell teli erszény”…
 
 
 a kép forrása: valahonnan a facebookról, ha meglelem a forrást kiírom 🙂
 
 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!