A tizenhetes szám rejtélye

Csináljunk helyet a Jézuskának



Csináljunk helyet a Jézuskának

avagy karácsony előtti nagytakarítás kívül-belül

ba217f303e7bc971caf05943d5fce026

Most, amikor már csak 21 nap van a nagy napig, amikor a gyerekek csillogó szemét szeretnénk látni a fa alatt, amikor eljön a nagy zabálások ideje és amikor újralátjuk kedves (és kevésbé kedves) családtagjainkat, szóval most van itt az ideje egy karácsony előtti nagytakarításnak.  

Néha ahhoz, hogy kívül rendet tudjunk rakni először belül kell elkezdenünk…

… ugyanis a szeretet ünnepe egyfajta számadás. Számadás, amikor magunkban beszámolunk a Jézuskának, hogy mennyire voltunk jók év közben, miben voltunk lusták és milyen elmaradásaink voltak/vannak.

Ha legtöbben magunkba nézünk, akkor bizony rá kell jönnünk, hogy legtöbbször azzal az emberrel voltunk a legtisztességtelenebbek, akinek a leginkább fontosnak kéne lennie számunkra: saját magunkkal…

Akármennyire hamar eldöntöttük idén, hogy nem fogjuk izgatni magunkat a karácsonyi hajsza előtt, már december elején becsomagoljuk a jó előre megvett ajándékokat és már a szaloncukor is megvan már legalább egy hete, akkor is eljön az a pillanat, amikor minket is elkap a gépszalag.

Kevés az a szilárd jellem, akiről lepereg a körülötte levő emberek stresszes, feszült idegállapota anélkül, hogy rá is ragadna valami belőle. Ilyenkor egyet tehetünk csak mielőtt beszippantana minket is ez a „karácsonynak” nevezett gépezet – mely sajnos napjainkban igencsak másról szól már, mint, hogy kéne- ilyenkor csak azt tehetjük, hogy felvértezzük magunkat pozitív energiákkal és az összes negatív gondolatot, és körülvevő felesleges tényezőt kiseperjük az életünkből.

Ok, de mégis hogy kezdjünk neki? Nagyon egyszerű, úgy mint bárminek.

Vegyük például a főzést. Először le kell pakolni az edényszárítót, hogy helyet csináljunk az újabb mosogatni valónak, majd a szabad mosogatóban lemoshatjuk a húst és a zöldségeket, melyek a húslevesbe fognak kerülni.

Így van ez mi magunkkal is…

Először írjunk listát a tennivalóinkról, melyeket meg szeretnénk tenni karácsonyig, majd fogjuk a listát és húzzunk ki róla minden olyan dolgot amit nem mindenképpen kell megtennünk (pl. meghosszabbítható könyvtári könyv kiolvasása, 2016-ra tervezett január elsejei újévi fogadalmak betartásának az elkezdése stb).

a

Majd fogjuk a receptet és kezdjünk el főzni= rangsoroljuk a feladatainkat fontossági sorrendben és tegyük meg azt, ami feltétlenül szükséges. Fontos, hogy mindig a legnehezebbel kezdjük, hogy túl legyünk rajta.

Nagyon jó az is, ha mi magunk készítjük  az adventi dekorációt. Festhetünk gyermekeinkkel közösen karácsonyra öntött gipszmintákat is, melyből kiváló hűtőmágnes is varázsolható és ajándéknak is remek, színezhetünk mi is karácsonyi színezőket, esetleg egyéb saját kézzel készített ajándékokat is készíthetünk (pl, horgolt angyalkák, karácsonyfa dekorációk vasalt gyöngyökből, forró étcsokiba mártott aszalt gyümölcsök készítése).

Aztán, ha kész vagyunk a kötelességeinkkel ne feledkezzünk meg arról sem, hogy csempésszünk be időt saját magunkra is.  

Ha saját magunkat is megjutalmazzuk apróságokkal, akkor a lelkünk is feltöltődik és könnyebben birkózunk meg a napi terhekkel. Kitűnő agy, test és lélekfrissítő programok a sport, a szaunázás és a masszázs.

Amíg sportolunk, addig nem csak a vérkeringésünk frissül fel, hanem a negatív gondolatok nagy része is kimegy a fejünkből. Az igazán hasznos sportok közé sorolandó a jóga is, mely gyakorlásával lelkünk is karban tartható.

Ha nincs sok időnk, akkor arra is lehetőség van már nagyon sok edzőteremben, kozmetikában hogy csak szaunázni menjünk be. A szaunázás arra is nagyon jó, hogy amíg szaunázik az ember, van ideje befele nézni és a belső megtisztulás is könnyen elősegíthető.

Ha módunkban áll, akkor próbáljunk meg minden nap egy kis időt szánni saját magunkra is valami kis apró jutalommal meglepve magunkat legyen az egy forró csoki, vagy egy jó meleg fürdő, vagy egy kis relaxáló rejtvényfejtés.

A legjobb az, ha még reggel sikerül kicsit kényeztetnünk a lelkünket és így pozitív energiákból álló védőpáncélunk megerősödve véd minket egész nap.

Aztán nekiállhatunk a napi tennivalóinknak is és ha mi kiegyensúlyozottak és mosolygósak leszünk, akkor a családtagjainknak is könnyebb lesz nem megörülni…

 

Források:

https://hu.pinterest.com/pin/519743613230833440/

https://hu.pinterest.com/pin/494340496581723422/

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!