-De muszáj mennem –mondta a kis herceg- a világnak szüksége van rá, hogy megmentsem.
– Nekem is szükségem van rád hercegem. Kérlek, maradj!
-Sajnos rókám, drága rókácskám nem lehet! Attól még, hogy megszelidítettelek, te ugyanúgy róka maradtál én pedig ugyanúgy egy herceg telis-tele küldetésekkel.
Ami megváltozott az a szívünk.
Ezentúl nem magányosan fogok bolyongani a világban, hanem mindig bennem lesz valaki, aki tudom, hogy az én kis Rókám marad örökkön-örökké.
Jöhetnek rókalányok, herceg kisasszonyok, jöhet bárki és bármi, de a mi barátságunkat még egy cunami se fogja elsodorni. És tudod miért kis rókám?
-Miért hercegem?
Mert az idő múlik, a szerelem is elmúlik, de a barátságon nem fog az idő. A barátság örökkévaló.
A szépség elfogy, a drága ajándékok értéküket vesztik, de mi örökre iker-lelkek fogunk maradni az idők végezetéig. Amíg csak élek és még azon is túl.
Most pedig mennem kell. Fogadd tőlem szeretettel búcsúzóul a verset, melyet bár nem most és nem neked írtam, de a szíved ugyanilyen fontos nekem (sőt még annál is inkább az):
A múló idő
A ma az csupán egy perc
Te szenvedsz és újraszeretsz
örök a körforgás mert megállás nincsen
mégis a te szíved az én összes kincsem
Most pedig sietek mert lekésem a világmegmentő űrhajómat….
Úgy érezte találkozniuk kell még az életben. A világ elszakította őket egymástól.
A rókánál, aki az ő ikerlelke volt.
Hogy mégis mit jelentett ez? Az idők kezdetétől egy lélek voltak, egy szív, egy gondolat, egy érzés.
Voltak napok amikor boldogsággal töltötte el az, hogy szerethette. A szíve nyitva állt a szeretet befogadására.
Azok a napok voltak a legjobbak mikor más dolgok jártak a fejében.
A kis róka ahogy egyre csak várt, napról napra komolyabb lett. Ahogy telt az idő, annál inkább egyre kevésbé tudott a szívével látni. Hisz bár ismerte az igazi titkot, mégis úgy érezte, hogy ha nem táplálja semmi a szívét elveszítheti a lényeget. Az igazi lényeg pedig abban a vágyban volt, mellyel kis hercegét várta.
Várt, csak várt és közben reménykedett. Remélte, hogy a herceg visszatér még időben és nem hagyja hogy a hite elvesszen. Amíg reménykedett addig élt a szíve. Félt, ha elhagyná a hite a szive megszűnne dobogni.
Egy napon a Föld nevű bolygón- ahol a róka lakott- nagy ijedelem tört ki. Az emberek elkezdtek félni. Valamilyen betegségtől, melyet nem ismertek jól, nem tudták mit tehetnek a megszüntetéséért.
Viszont volt pár ház, mely ragyogó fényben pompázott. Olyan fény volt bent, hogy a ragyogás átitatta a falakat és reményt adott a szomorkodóknak.
Egyre jobban elfelejtette őt.
A sok aggodalmaskodás közben nem törődött azzal a belső hanggal mely a róka felé terelte volna.
A róka sokáig várt és várt és a szíve továbbra is kitartott.
Egyszer csak egy másik rókától azt hallotta, hogy a kis herceg visszatért.
Várt egy darabig, de a herceg nem kereste fel, így kezdett elszontyolodni.
Mígnem egy nap nagy bátorságot gyűjtött és ő kereste meg a herceget.
Odament a herceghez, lassan, óvatosan közelítette meg. A herceg mégis megijedt tőle.
Váratlanul érte a találkozás, nem volt felkészülve rá. Eléggé elutasítóan viselkedett vele.
– De ügyesen segítesz a családoknak! – hízelgett neki a róka.
– Ez a dolgom, ügyesnek lenni- felelte a herceg.
Mit keresel itt róka? Most nem érek rá.
– Értem -mondta a róka. – Ne haragudj, hogy zavartalak- mondta lehajtott fejjel és elsomfordált.
A kis herceg csak akkor kapcsolt, mikor már elment a kis róka.
Hiába ment utána, a róka nagyon megbántódott, nem szeretett volna már beszélni vele.
A herceg még pár hétig a Földön volt, majd elhagyta a bolygót.
….
Eltelt pár év.
Bár volt egy időszak az életében, amikor elfelejtette milyen szeretni, mégis amikor a rókájára gondolt elfogta a szomorúság.
Sose bocsájtotta meg magának, hogy elutasító volt akkor a rókával.
Csak remélni tudta, hogy lesz még lehetőségük beszélni egymással.
Néha még eszébe jutott a kis herceg, de nem szomorúan gondolt rá, hanem mint egy szép emlékre. Egy emlékre, mely örökké a szívébe vésődött.
Egy ember, akitől megtanulta, hogy mit jelent az, ha valaki hiányzik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: